Szabad felhasználhatósága miatt keresett az APRIL munkanélküliség biztosítása

2010 július 22 (csütörtök) Hírek

A válság hatása sajnos továbbra is érezhető a magyar munkaerőpiacon, több mint 644 ezer álláskeresőt tartottak nyilván március végén, ami 90 ezer fővel haladta meg a tavalyit. A munkanélküliségi ellátás az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, a munkanélkülieket megillető átmeneti segítség összege és időtartama nem elegendő ahhoz, hogy egy család átvészelje akár csak az egyik kereső kiesését. Ezért nem véletlen, hogy egyre többen keresik a piaci alapon működő megoldást, a Biztosítás.hu-n elérhető munkanélküliség biztosítást, amely a kedvező díj mellett szabad felhasználhatóságával is megnyerte az ügyfelek tetszését.

Az Biztositás.hu friss összesítése szerint a Magyarországon elsőként piacra dobott, az első valódi szabad felhasználású munkanélküliség biztosítás díjait az elmúlt bő egy évben mintegy 200 ezren kalkulálták ki, amely a munkaerő piaci körülmények, a folyamatos leépítések, és létszámcsökkentések alapján érthető. Közülük eddig már több, mint 10 ezren kezdeményezték a biztosítás megkötését, amelyet François Maresquier, az April csoport magyarországi vezetője a megváltozott gazdasági körülmények miatt kialakult igények mellett azzal magyaráz, hogy ez valóban szabad felhasználású termék, amelynek havi kártérítését az ügyfelek kötetlenül, saját prioritásaik szerint valóban arra költhetnek, amire akarnak, például nem feltétlenül a hitelrészleteik törlesztésére fordítandó.

Az ügyfelek több, mint fele a Biztosítás.hu összesítése alapján a többféle lehetőség közül a 60 és 100 ezer forint közötti havi kártérítést nyújtó csomagot választja, melynek átlagdíja havi 2750 forint. Emellett a magasabb jövedelműek a 140 és a 170 ezer forint közti csomagokat választják (23 százalék), ily módon havonta átlagosan 3600 forintot költenek a munkanélküliség biztosításra. Ezek alapján látható, hogy egy átlagos jövedelmű ügyfél havonta mintegy 3000 forintért biztosíthatja be magát munkahelyének elvesztése esetére.

 „Fontos tudni, hogy a jövedelempótlás e formája nem jövedelemnek, hanem kártérítés-nek számít, így minden esetben nettó összegekről beszélünk, hiszen a havi juttatás adómentes minden ügyfél számára” – hangsúlyozza François Maresquier. A legmagasabb csomagot - 230-250 ezer forint - az ügyfelek mindössze 5%-a választja, hiszen ennek feltétele 600 ezer forint feletti bruttó jövedelem, amelyhez havi 6250 forintos átlagdíj párosul.

A megkötött szerződések csaknem fele (43 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkező ügyfelekhez kötődik, ez összecseng az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikájával, mely szerint a felsőfokú végzettségű álláskeresők száma 47,2%-kal emelkedett a tavalyi évhez képest. A megkötött szerződések további 41 százalékában szakközépiskolai, vagy gimnáziumi végzettségű az ügyfél, a szakmunkásképző bizonyítvánnyal rendelkező biztosítást kötők aránya 16 százalék.

Az April vezetője felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy a biztosítás szolgáltatásának egyik fontos feltétele, hogy a munkavállaló a rendes munkáltatói felmondását követően bejelentkezzen a munkaügyi központba, és érvényes határozattal rendelkezzen arról, hogy munkanélküli ellátásra jogosult. Amennyiben a regisztráció megtörténik, akkor a biztosítási feltételeknek megfelelően a biztosítási kártérítés a 61. naptól jár 9 hónapon keresztül (amennyiben a munkavállaló nem tud előbb elhelyezkedni).

Érdemes átgondolni az állam által biztosított jelenlegi munkanélküliségi ellátás lehetőségeit, melynek maximális összege az első 3 hónapban az átlagbér 60 százaléka (legfeljebb 88.200  Ft). Ezt követően pedig legfeljebb 44.100 forintra rúghat a munkavállaló munkában töltött idejével arányos időtartamra, de maximum további 6 hónapra. Az állami segítség összege és időtartama önmagában nem elegendő ahhoz, hogy egy család átvészelje akár csak az egyik kereső kiesését, nagy segítséget jelent a segélyen felüli kártérítés. A jelenlegi adatok alapján a biztosítást megkötő ügyfelek közül több százan veszítették el az állásukat vagy kerültek 30 napnál hosszabb táppénzre, így sok család jogosan igénybe tudta venni az öngondoskodás e formáját.
 

Munkanélküliség mellett táppénzre, rokkantságra is adómentes fedezetet nyújt

 

A munkanélküliségre, táppénzre, baleseti halálra és rokkantságra fedezetet nyújtó terméket legtöbben a 31-40 éves korosztályból választják: a kötések csaknem fele érkezik a fiatal családos korosztálytól, míg a fiatalabbak (22-30 évesek), illetve a 41-50 évesek nagyjából azonos arányban (22-23 százalék) kötnek munkanélküliség biztosítást az interneten – derül ki a Biztosítás.hu statisztikáiból. „Ez a termék leginkább a kockázati életbiztosításokhoz hasonlítható – magyarázza a korosztályos megoszlást François Maresquier - leginkább ebben a korosztályban jelenik meg a családalapítással egy időben egy jelentősebb felelősségérzet a gyermekek iránt, amellyel együtt jár az öngondoskodás e formájának előtérbe kerülése is.”

 

APRIL Munkanélküliség biztosítás térítései*
Baleseti Halál és
Baleseti Maradandó
Egészségkárosodás
(forint)
Munkanélküliség
(forint/hó)**
Keresőképtelenség
(forint/hó)**
5 millió
250 ezer
125 ezer
2,4 millió
120 ezer
60 ezer
1,8 millió
90 ezer
45 ezer
1,2 millió
60 ezer
30 ezer
1 millió
50 ezer
25 ezer

* A kártérítés mértéke függ a kiválasztott térítési csomagtól.
Az igénylés feltételei: életkora meghaladja a 22 évet, de nem éri el az 55 évet, 12 hónapja ugyanazon munkáltatónál folyamatos és határozatlan tartamú, legalább heti 30 órás munkaviszonnyal rendelkezik.
** Legfeljebb 9 hónapig.

 

Forrás: Biztositas.hu

 

 

 

Újabb felügyeleti bírságok - ezúttal a K&H és az MKB hibázott
2010 augusztus 26 (csütörtök), Hírek
Ügyfélpanasz kivizsgálása nyomán marasztalta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Bankot és az MKB-t. Az indok mindkét esetben a a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések be nem tartása.

Fogynak az autógyártók
2010 augusztus 25 (szerda), Hírek
A gépjármû-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az elsõ félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.

Tarthatónak tűnik az idei hiánycél, a jövő évi pedig 3,5 százalékos lehet
2010 augusztus 16 (hétfő), Hírek
Az Erste Bank elemzője szerint idén már nem változik a magyar alapkamat, vagyis a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad. A 3,8 százalékos idei hiánycél tartható, 2011-re vonatkozóan azonban a vállalt 2,8 százalékos cél nem tűnik teljesíthetőnek. A 2011-es deficit 3,5 százalék lesz felfelé ható kockázatok mellett, egy euróért 270 Ft körül kérhetnek az év végén.

Albérlet körkép tanévkezdés előtt
2010 augusztus 5 (csütörtök), Hírek
Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében? Hol mennyiért lehet lakást bérelni? Mennyit lehet alkudni a hirdetéshez képest? Melyek a legkeresettebb típusok? Hogy viselkednek a külföldi diákbérlők? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthon Centrum országos diák-albérleti körképe.

Versenytorzítást feltételez lakástakarékpénztár-piacon a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. július 19-én ágazati vizsgálatot indított a lakástakarék-pénztári piacon. Az iparági elemzések szerint jelentős növekedési potenciállal rendelkező piacon a jelenlegi lakás-takarékpénztárak alapítása óta nem jelentek meg új szereplők, noha a jelenlegi szereplők jövedelmezően működnek.

Mostantól off-shore ország lettünk?
Az új adócsomag egyik leglényegesebb eleme, hogy 500 millió forintos adóalapig 19% társasági adó helyett csak 10%-os adót kell fizetni. Az alacsonyabb adómértékkel ugyan felvehetjük a versenyt a szintén 10%-os adómértéket előíró Ciprussal, ezzel azonban belépünk azoknak az államoknak a körébe, akiket eddig a saját adórendszerünk is büntetett.

Az Unicredit bank-nál középárfolyamon törleszthetünk!
A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérséklése érdekében az UniCredit Bank úgy döntött, hogy 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél  magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamot alkalmazza törlesztési árfolyamként a havi rendszeres törlesztőrészlet meghatározásánál.

Árfolyamkedvezmény és további könnyítések CHF hiteleseknek
Öt forint árfolyamkedvezményt nyújt a mindenkori esedékességi napon érvényes törlesztési árfolyamból összes svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének az Erste Bank Hungary Nyrt. július 15-től.

Csak a lakossági ügyleteket érinti a devizahitelek megszűnése
2010 július 6 (kedd), Hírek
Az időközben megjelent jogszabály-tervezet és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott érdemi információk alapján az Erste Bank Hungary Nyrt. továbbra is nyújt deviza alapú, részben vagy egészben ingatlanra alapított jelzáloggal fedezett hiteleket mikrovállalkozásoknak.