Már Romániában is befellegzett a Capital Partners-nek

2010 március 4 (csütörtök) Hírek

Ahogyan február 25-én már hírt adtunk, a tavaly elindult GVH majd PSZÁF vizsgálat után a rendőrség is csatlakozott a nyomozáshoz, és néhány embert őrizetbe is vettek. Azóta törölte a PSZÁF a cég függő ügynökeit. A legújabb fejlemény az ügyben, hogy Romániában is megfosztották minden joguktól és visszavonták a 474/03.12.2007-es számú működési engedélyt.

A romániai tőkepiaci felügyelet a mai napon döntött , hogy a Capital Partners nem folytathatja tevékenységét keleti szomszédunknál. A felügyelet már tavaly ősszel elkezdett vizsgálódni a cégnél, és erre kérték a cseh partner hatóságot is, aki elvileg elindította az eljárást. Azóta viszont semmilyen érdemi dolog nem történt. Talán a cég összejátszik a cseh hatóságokkal? Hamarosan kiderül meddig érnek el a szálak, mert a román hatóság az Európai Bizottsághoz viszi az ügyet.

forrás : cnvmr.ro

 

Újabb felügyeleti bírságok - ezúttal a K&H és az MKB hibázott
2010 augusztus 26 (csütörtök), Hírek
Ügyfélpanasz kivizsgálása nyomán marasztalta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Bankot és az MKB-t. Az indok mindkét esetben a a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések be nem tartása.

Fogynak az autógyártók
2010 augusztus 25 (szerda), Hírek
A gépjármû-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az elsõ félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.

Tarthatónak tűnik az idei hiánycél, a jövő évi pedig 3,5 százalékos lehet
2010 augusztus 16 (hétfő), Hírek
Az Erste Bank elemzője szerint idén már nem változik a magyar alapkamat, vagyis a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad. A 3,8 százalékos idei hiánycél tartható, 2011-re vonatkozóan azonban a vállalt 2,8 százalékos cél nem tűnik teljesíthetőnek. A 2011-es deficit 3,5 százalék lesz felfelé ható kockázatok mellett, egy euróért 270 Ft körül kérhetnek az év végén.

Albérlet körkép tanévkezdés előtt
2010 augusztus 5 (csütörtök), Hírek
Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében? Hol mennyiért lehet lakást bérelni? Mennyit lehet alkudni a hirdetéshez képest? Melyek a legkeresettebb típusok? Hogy viselkednek a külföldi diákbérlők? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthon Centrum országos diák-albérleti körképe.

Versenytorzítást feltételez lakástakarékpénztár-piacon a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. július 19-én ágazati vizsgálatot indított a lakástakarék-pénztári piacon. Az iparági elemzések szerint jelentős növekedési potenciállal rendelkező piacon a jelenlegi lakás-takarékpénztárak alapítása óta nem jelentek meg új szereplők, noha a jelenlegi szereplők jövedelmezően működnek.

Mostantól off-shore ország lettünk?
Az új adócsomag egyik leglényegesebb eleme, hogy 500 millió forintos adóalapig 19% társasági adó helyett csak 10%-os adót kell fizetni. Az alacsonyabb adómértékkel ugyan felvehetjük a versenyt a szintén 10%-os adómértéket előíró Ciprussal, ezzel azonban belépünk azoknak az államoknak a körébe, akiket eddig a saját adórendszerünk is büntetett.

Az Unicredit bank-nál középárfolyamon törleszthetünk!
A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérséklése érdekében az UniCredit Bank úgy döntött, hogy 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél  magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamot alkalmazza törlesztési árfolyamként a havi rendszeres törlesztőrészlet meghatározásánál.

Árfolyamkedvezmény és további könnyítések CHF hiteleseknek
Öt forint árfolyamkedvezményt nyújt a mindenkori esedékességi napon érvényes törlesztési árfolyamból összes svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének az Erste Bank Hungary Nyrt. július 15-től.

Csak a lakossági ügyleteket érinti a devizahitelek megszűnése
2010 július 6 (kedd), Hírek
Az időközben megjelent jogszabály-tervezet és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott érdemi információk alapján az Erste Bank Hungary Nyrt. továbbra is nyújt deviza alapú, részben vagy egészben ingatlanra alapított jelzáloggal fedezett hiteleket mikrovállalkozásoknak.