Új, államilag támogatott forinthitel

2010 február 19 (péntek) Hírek

Már az Erste Banknál is elérhető az új, államilag támogatott forint alapú lakáskölcsön, a „Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne”. A hitel lakásépítésre és új lakás vásárlására, valamint korszerűsítésre vehető igénybe, kamata a támogatás mértékétől függően 3,48 százalék (THM: 6,48%) és 4,97 (THM: 8,14%) százalék között változik.

              
                                                                   (hirdetés)

Sztanó Imre, az Erste Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: a támogatott kölcsönt lakóingatlannal és támogatott kölcsönnel, illetve lakáslízinggel nem rendelkező egyedülállók, házaspárok és élettársak igényelhetik. A hitel új lakás vásárlására, építésére vagy meglévő ingatlan korszerűsítésére fordítható. Építés és új lakás vásárlása esetén a jogosultság életkorhoz is kötött.

Az új konstrukció a 134/2009-es Kormányrendelet alapján kizárólag forintban nyújtható és törleszthető.

A hitel 1 éves kamatperiódusú, futamideje 1-35 év között lehet, és állam általi kamattámogatást a futamidő első 20 évében élvez. Az új kölcsön Fundamenta Lakáskasszával és életbiztosítással kombináltan is igényelhető.

A hitel induló kamata új lakás vásárlásának finanszírozására egy gyermeket nevelő igénylők esetén 4,33 százalék, plusz 2,52 százalék kezelési költség (THM: 7,42%).

A kamattámogatás lakásépítés és vásárlás esetén a gyermekszámtól függően sávos: minél több gyermeke van a családnak, annál magasabb kamattámogatásra jogosult, a legmagasabb kamattámogatási mérték 6 vagy több gyermek esetén érvényesíthető.

Sztanó Imre elmondta: a felvehető maximális kölcsönösszeg a hitelcél ingatlan elhelyezkedésétől és a hitel típusától is függ: korszerűsítésre legfeljebb 5 millió forint, új lakás finanszírozására Budapesten és a megyei jogú városban 12 és fél millió forint, míg egyéb településen 10 millió forint nyújtható.

Az ingatlanok bruttó vételára vagy építési költsége Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a 25 millió forintot, vidéken pedig a 20 millió forintot, de ebbe az összegbe a telekár nem számít bele.

Az Erste Bank a Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsönéhez most különböző díjakciókat is kapcsol, így a kedvező kamatozás mellett a hitelért folyamodók számos költséget is megspórolhatnak. Jövedelem és fedezet alapú hitelek esetén az Erste Bank a folyósítási jutalékot 50 százalékkal, de maximum 40 ezer forinttal csökkenti, továbbá a folyósítási jutalékot az ingatlanszakértői díj összegével is mérsékeli. Az akció igénybevételének a feltétele, hogy a kölcsönigénylő munkabérét Erste Banknál vezetett számlára utalja, és havonta két darab csoportos beszedési megbízást vagy átutalást teljesítsen.

Újabb felügyeleti bírságok - ezúttal a K&H és az MKB hibázott
2010 augusztus 26 (csütörtök), Hírek
Ügyfélpanasz kivizsgálása nyomán marasztalta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Bankot és az MKB-t. Az indok mindkét esetben a a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések be nem tartása.

Fogynak az autógyártók
2010 augusztus 25 (szerda), Hírek
A gépjármû-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az elsõ félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.

Tarthatónak tűnik az idei hiánycél, a jövő évi pedig 3,5 százalékos lehet
2010 augusztus 16 (hétfő), Hírek
Az Erste Bank elemzője szerint idén már nem változik a magyar alapkamat, vagyis a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad. A 3,8 százalékos idei hiánycél tartható, 2011-re vonatkozóan azonban a vállalt 2,8 százalékos cél nem tűnik teljesíthetőnek. A 2011-es deficit 3,5 százalék lesz felfelé ható kockázatok mellett, egy euróért 270 Ft körül kérhetnek az év végén.

Albérlet körkép tanévkezdés előtt
2010 augusztus 5 (csütörtök), Hírek
Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében? Hol mennyiért lehet lakást bérelni? Mennyit lehet alkudni a hirdetéshez képest? Melyek a legkeresettebb típusok? Hogy viselkednek a külföldi diákbérlők? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthon Centrum országos diák-albérleti körképe.

Versenytorzítást feltételez lakástakarékpénztár-piacon a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. július 19-én ágazati vizsgálatot indított a lakástakarék-pénztári piacon. Az iparági elemzések szerint jelentős növekedési potenciállal rendelkező piacon a jelenlegi lakás-takarékpénztárak alapítása óta nem jelentek meg új szereplők, noha a jelenlegi szereplők jövedelmezően működnek.

Mostantól off-shore ország lettünk?
Az új adócsomag egyik leglényegesebb eleme, hogy 500 millió forintos adóalapig 19% társasági adó helyett csak 10%-os adót kell fizetni. Az alacsonyabb adómértékkel ugyan felvehetjük a versenyt a szintén 10%-os adómértéket előíró Ciprussal, ezzel azonban belépünk azoknak az államoknak a körébe, akiket eddig a saját adórendszerünk is büntetett.

Az Unicredit bank-nál középárfolyamon törleszthetünk!
A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérséklése érdekében az UniCredit Bank úgy döntött, hogy 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél  magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamot alkalmazza törlesztési árfolyamként a havi rendszeres törlesztőrészlet meghatározásánál.

Árfolyamkedvezmény és további könnyítések CHF hiteleseknek
Öt forint árfolyamkedvezményt nyújt a mindenkori esedékességi napon érvényes törlesztési árfolyamból összes svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének az Erste Bank Hungary Nyrt. július 15-től.

Csak a lakossági ügyleteket érinti a devizahitelek megszűnése
2010 július 6 (kedd), Hírek
Az időközben megjelent jogszabály-tervezet és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott érdemi információk alapján az Erste Bank Hungary Nyrt. továbbra is nyújt deviza alapú, részben vagy egészben ingatlanra alapított jelzáloggal fedezett hiteleket mikrovállalkozásoknak.