Fellélegeznek a részvénypiacok – kedvező befektetői hangulat

2010 január 12 (kedd) Hírek

Az Erste Group elemzése a kelet-közép-európai részvénypiacokról.
Az első negyedéves tőzsdei teljesítményt várhatóan a befektetői hangulat és a likviditás tüzeli, az eddigi árazások további ésszerű emelkedést jeleznek 2010-re. Egyes piacok máris jobban beárazták a talpra állást, mint mások.

A növekedés a befektetések sarkköve – továbbra is a korai szakaszban járó ciklikus részvényekre érdemes figyelni, az év későbbi szakában pedig esetleg tanácsos lesz defenzívebb papírokra váltani – állítják az Erste elemzői. A legtöbb piac tisztes növekedési lehetőséggel számolhat 2010-re (pl.: Románia és Oroszország), és a kockázatkerülési hajlam további lanyhulása várható az erősödéssel párhuzamosan. A kelet-közép-európai piacok az Erste elemzői szerint jobb teljesítményt nyújtanak, mint az euróövezet piacai.  

A kelet-közép-európai részvénypiacokon lassul a felfutás üteme, de ijedelemre semmi ok, hiszen a bázishatás eltűnőben van, a jelenlegi várakozások pedig elfogadható szinteken alakulnak. Az infláció pillanatnyilag nem szerepel az aggodalomra okot adó kérdések között, az előrejelzések továbbra is emelkedő tendenciát jeleznek. Az alapkamat-emelés közelgő veszélye várhatóan szintén rendszeresen visszatérő elem lesz az elkövetkező negyedévekre vonatkozó előrejelzésekben. Mindenesetre az erőteljes likviditással társuló jó hangulat a várakozások szerint továbbra is segítségére lesz a piacoknak abban, hogy határozottan jó teljesítményt nyújthassanak 2010 első negyedévében.

Az OECD CLI kompozit indexe (Composite Leading Indicators) világosan jelzi a fordulópontot, ezzel is megerősítve azt a vélekedést, hogy a kelet-közép-európai piacok talpra állása nem fantazmagória, hanem valóság. A 2009-es évre visszatekintve jól látható, hogy márciusban erős rali kezdődött a kelet-közép-európai régióban. A talpra állást addig a kockázatoktól való félelem bénította meg, amit a hitelminősítők által megjelentetett katasztrofális osztályzatok váltottak ki. A szélsőséges kockázati értékelésben bekövetkezett pálfordulás azonban rakétaszerűen indította útnak a térség piacait. A pozitív hangulat fennmaradt a piacokra egyre nagyobb mennyiségben visszatérő likviditás és a befektetők egyre kedvezőbb hozzáállása révén.

Regionális összevetésben az ázsiai piacok jobban túlszárnyalják a várakozásokat (a CLI index szerint), mint az euróövezet vagy Kelet-Közép-Európa piacai. Habár a kelet-közép-európai térségen belül Törökország, Oroszország és Magyarország aknázza ki legerőteljesebben a maga növekedési potenciálját, az Erste Group elemzői semmiképpen sem neveznék túlfűtöttnek ezeket a piacokat. Mindazonáltal más piacok előtt nagyobb növekedési lehetőségek állnak. Ennek megfelelően a legtöbb piac esetében az értékeltségi szintek tisztes növekedést jeleznek 2010-re. Románia és Oroszország viszi itt a prímet, hiszen a kockázati étvágy visszatérése és a nyersanyagok újbóli térhódítása jelentheti a hajtóerőt.

Szektor szerinti bontásban a ciklikus részvények már-már teljesen kiaknázták növekedési potenciáljukat. Az Erste Group elemzői ennek ellenére úgy vélik, hogy a javuló piaci hangulat és a beáramló likvid tőke miatt ezek a szektorok továbbra is a figyelem középpontjában maradnak 2010 első negyedévében. Az év további részében a defenzívebb szektorok kerülhetnek az érdeklődés homlokterébe, hacsak a fundamentumok terén váratlan javulás nem következik be.   

Kilátások

„A gazdaságot tekintve a kelet-közép-európai piacok továbbra is két részre szakadnak. A visszaesés mélypontját már korábban elérő piacok, például Csehország és Szlovákia vélhetően jobb növekedési ütemet mutat majd 2010-ben. Románia és Magyarország – két, a zuhanás megállásában lemaradó ország – pedig a gazdasági növekedés ütemét tekintve is le fog maradni” – jelentette ki Henning Esskuchen, az Erste Group kelet-közép-európai elemzői csoportjának társvezetője. „Habár a növekedés régiószerte a potenciális ütem alatt marad, mégis arra számítunk, hogy Kelet-Közép-Európában jobb számadatok látnak majd napvilágot 2010 folyamán, mint az euróövezetben” – tette hozzá az elemző.

Országallokáció

Előrejelzett növekedési potenciál országonként

Románia egyértelműen a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező piac, hiszen még mindig meglehetősen nagyfokú a befektetők kockázatkerülési hajlama. Az előrejelzett teljesítmény nagyban függ a kockázatoktól való félelem csillapodásától és egyfajta likviditási diszkonttól. Emellett az is szükséges ehhez, hogy a különféle mutatók is megerősítsék a talpra állást.

Oroszország az élbolyba tartozó piac, amely megbízhatóan jelzi a válságból való kilábalás eredményét. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az orosz piac nagyban függ egyetlen nyersanyag, az olaj árának alakulásától.

Ausztria, Csehország, Törökország, Lengyelország és Horvátország mindegyike körülbelül 20-30 százalékos növekedési potenciállal bír. A visszaesés ereje elég nagynak ítélhető ahhoz, hogy tisztes teljesítmény legyen valószínűsíthető. 

Magyarország a sereghajtó abban a rangsorban, amit az Erste Groupnak a kelet-közép-európai piacok növekedési potenciálját összevető elemzése állított fel. A magyar piac a jelek szerint a várakozásokat túlteljesítve szárnyal, messze megelőzve a többieket a fundamentumok helyrebillenése terén, ezért a növekedési potenciál meglehetősen korlátozott.

Országallokációs javaslat

Szektorszintű allokáció

Jelzett növekedési potenciál szektoronként

A technológiai szektor továbbra is a legnagyobb teljesítményt nyújtó és a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező szegmensnek ígérkezik. Az Erste Group elemzői emellett az ingatlanszektorral kapcsolatban is bíznak az előrejelzett növekedési potenciálban, hiszen a szektor jóval a historikus P/NAV (nettó eszközértékre vetített árfolyam) alatt forog, vagyis további növekedés várható. Az élelmiszeripar és az italgyártás, mint alapvetően defenzív szektor is mutat lehetőséget a részvényárfolyamok izmosodására. Mindkét szegmens – az ingatlan- és az élelmiszer-szektor – könyv szerinti értéke a becslések szerint közel 10 százalékot emelkedik 2011-ben.

A bankszektor szereplői komoly mértékű pozitív változásokról számoltak be a 2011-re vonatkozó profitvárakozások felülvizsgálatával kapcsolatosan. Másrészről azonban, habár a ROE (sajáttőke arányos nyereség) értékei kezdenek magukhoz térni, jóval a historikus szintek alatt maradnak a továbbiakban, így nem engednek teret a múltban megszokott magas értékeltségi szinteknek. A biztosítók körében is hasonló a helyzet. A feltételezett növekedési lista végén találhatók a nulla vagy még annál is rosszabb megtérülést felmutató defenzív szektorok. Ez beleillik abba az általános nézetbe, hogy a fellendülést övező eufóriát a piacok túlságosan nagy mértékben árazták be például a vegyipar, az ipari termékek, az építőipar és építőanyagok, valamint a nyersanyagok esetében.

Újabb felügyeleti bírságok - ezúttal a K&H és az MKB hibázott
2010 augusztus 26 (csütörtök), Hírek
Ügyfélpanasz kivizsgálása nyomán marasztalta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a K&H Bankot és az MKB-t. Az indok mindkét esetben a a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések be nem tartása.

Fogynak az autógyártók
2010 augusztus 25 (szerda), Hírek
A gépjármû-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az elsõ félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.

Tarthatónak tűnik az idei hiánycél, a jövő évi pedig 3,5 százalékos lehet
2010 augusztus 16 (hétfő), Hírek
Az Erste Bank elemzője szerint idén már nem változik a magyar alapkamat, vagyis a jelenlegi 5,25 százalékos szinten marad. A 3,8 százalékos idei hiánycél tartható, 2011-re vonatkozóan azonban a vállalt 2,8 százalékos cél nem tűnik teljesíthetőnek. A 2011-es deficit 3,5 százalék lesz felfelé ható kockázatok mellett, egy euróért 270 Ft körül kérhetnek az év végén.

Albérlet körkép tanévkezdés előtt
2010 augusztus 5 (csütörtök), Hírek
Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében? Hol mennyiért lehet lakást bérelni? Mennyit lehet alkudni a hirdetéshez képest? Melyek a legkeresettebb típusok? Hogy viselkednek a külföldi diákbérlők? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthon Centrum országos diák-albérleti körképe.

Versenytorzítást feltételez lakástakarékpénztár-piacon a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2010. július 19-én ágazati vizsgálatot indított a lakástakarék-pénztári piacon. Az iparági elemzések szerint jelentős növekedési potenciállal rendelkező piacon a jelenlegi lakás-takarékpénztárak alapítása óta nem jelentek meg új szereplők, noha a jelenlegi szereplők jövedelmezően működnek.

Mostantól off-shore ország lettünk?
Az új adócsomag egyik leglényegesebb eleme, hogy 500 millió forintos adóalapig 19% társasági adó helyett csak 10%-os adót kell fizetni. Az alacsonyabb adómértékkel ugyan felvehetjük a versenyt a szintén 10%-os adómértéket előíró Ciprussal, ezzel azonban belépünk azoknak az államoknak a körébe, akiket eddig a saját adórendszerünk is büntetett.

Az Unicredit bank-nál középárfolyamon törleszthetünk!
A lakosság érintett része törlesztési terheinek mérséklése érdekében az UniCredit Bank úgy döntött, hogy 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél  magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamot alkalmazza törlesztési árfolyamként a havi rendszeres törlesztőrészlet meghatározásánál.

Árfolyamkedvezmény és további könnyítések CHF hiteleseknek
Öt forint árfolyamkedvezményt nyújt a mindenkori esedékességi napon érvényes törlesztési árfolyamból összes svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének az Erste Bank Hungary Nyrt. július 15-től.

Csak a lakossági ügyleteket érinti a devizahitelek megszűnése
2010 július 6 (kedd), Hírek
Az időközben megjelent jogszabály-tervezet és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott érdemi információk alapján az Erste Bank Hungary Nyrt. továbbra is nyújt deviza alapú, részben vagy egészben ingatlanra alapított jelzáloggal fedezett hiteleket mikrovállalkozásoknak.